Reggel van. Az ébresztőóra hangos csörrenésére keltünk. Nem a legjobb érzés hajnali négykor kelni. De ha muszáj, hát muszáj. Felkeltem, majd kinyitottam szekrényemet, hogy keresek valami ruhát. Végül a zöld, virágos felsőmet, a megkoptatott rövidnadrágomat, valamint a zöld, pántos szandimat vadásztam elő. Beszaladtam a fürdőbe, hogy letusoljak és felöltözzek.
10 perc alatt sikeresen átadtam a fürdőt barátnőmnek. Ő egy színes, csíkos felsőt, egy farmershorot és egy sötétkék, pántos szandált vett fel.
Ő is 10 pec alatt végzett. Amíg ő a fürdőt birtokolta, addig összekészítettem táskáinkat. Telefon, fülhallgató, nekem a szöveg, egy-egy csomag zsepi és már indultunk is. Anyu betáplálta a GPS-be az adatokat és a stúdió felé vettük az irányt.
Pontosan 5 órára megérkeztünk. Kendall-el a bejáratnál találkoztunk.
-Kijöttem elétek, hogy utat mutassak. A parkoló arra van.-majd jobbra mutatott.
-Kicsim, mi lenne ha kiszállnátok, amíg keresek parkolóhelyet?
Nem kellett kétszer mondani. Már ki is szálltunk a járműből. Kendall elvezetett az öltözőmig.
-Itt fogsz tudni átöltözni. Remélem nem lesz gond, hogy Erin-nel közös öltözőtök van.
-És ő kicsoda?
-Hát én!-ijesztett meg egy hosszú, sötétbarna hajú lány. Nagyon szép arca volt.-Szia! Erin Sanders vagyok. Én játszom Camille szerepét.
-Szia. Én meg Katelyn Tarver. Ő pedig a barátnőm Tracey Goss.
-Szia. Nagyon örülök.-mondta Tracey.
-Gyertek, körbevezetlek titeket.-majd bement az öltözőbe.-Először is. Itt fognak kisminkelni meg a hajadat megcsinálni.-mutatott egy sminkasztalra tele gyönyörű sminkekkel, meg hajvasalóval és ilyesmikkel.
-Erin! Menj ruhapróbára!-szólt egy lány.
-Rendben. Bocsi, most mennem kell. Addig ismerkedjetek!
-Szia! Én Denyse Tontz vagyok.
-Én Kelli Goss.
-Én pedig Savannah Jayde. Mi hárman alkotjuk a Jennifereket.
-Sziasztok. Katelyn Tarver vagyok. Ő itt a barátnőm Tracey Goss.
-Hello.
-És Katelyn, te játszod Jo Taylor-t, ugye?
-Igen.-mire ezt kimondtam, jött egy nő, hogy sminkelni szeretne.
-Hello. Lisa vagyok. Én vagyok a sminkes és a hajatokat is készítem el. Akkor kivel kezdjük?
-Legyen Katelyn az első.-javasolta Kelli.
-Gyere. Csüccs a székre. Először a hajadat fogom elkészíteni, utána a sminket.
-Rendben.
-Egy egyszerű hajat fogok készíteni. Oldalról a tincseket hátratűzzük, amiket copfba fogok. A többit leengedem, mivel a klippel kezdtek.
-Oké.
Miközben hajamat Lisa megcsinálta, Tracey gondolta csinál egy kéet emlékbe.

A sminkemet is megcsinálták, így mehettem a ruhákért. Kiléptem az
öltözőből Tracey társaságában, és elindultunk. Szerencsénkre
találkoztunk James-szel, így megkérdeztük, merre kell menni.
-Pont a másik irányba, az első ajtó jobbra. Én is oda megyek, hogy elhozzam a ruhát.
Amint beléptem, ott találtam Anyut. Nem tudtam, hogy itt szokott lenni ilyenkor. Gyorsan odaadta a ruhát, és visszamentem az öltözőbe átöltözni. Addigra a lányok eltűntek, csak Erin volt ott. Gyorsan magamra kaptam az Anyu által választott ruhámat, majd Erint követve elindultunk.