2012. május 13., vasárnap

7. fejezet - Tengerpart

A tengerpart felé menet beszélgettünk, röhögcséltünk. Amint megpillantottam a partot, beleszerettem.
-Ez gyönyörű!
-Még nem jártál a parton? Mondd csak, hányszor voltál Los Angelesben?-kérdezte James.
-Mindig csak Anyuhoz jöttem egy-két napra. Többnyire beszélgettünk és vásároltunk. A partra sosem jöttünk le.
-Ahha.
-Na, de mit csináljunk?
-Ez jó kérdés.
-Szerintem én napozok egy kicsit.-azzal leültem, lábaimat kinyújtottam és kezemre támaszkodtam. A fiúk is csatlakoztak.
-És Dave tényleg az apukád?
-Hmm?
-A producer tényleg az apukád?
-Igen. Eddig nála laktam New York-ban, de azt mondta, hogy mivel "túl elfoglalt", ezért most itt leszek Anyuval, és hogy két napom van csomagolni és elbúcsúzni a barátaimtól. Teljesen öszetörtem és úgy éreztem, hogy bárki hírességgel is találkozzak, soha nem leszek olyan, mint azelőtt, hogy idejöttem.
-Nehéz lehetett. Úgy értem, két nap.-szólt Kendall.
-Igen, aztán aznap, mikor megérkeztem, este már megismertelek titeket.
-És most a nyár felét Apuddal töltöd. Meg velünk.
-Igen, csak egy kicsit mérges vagyok rá. Persze örülök, hogy találkoztunk meg minden, de aznap amikor közölte, hogy költözöm, összetörte a szívemet.-szontyolódtam el.-Na, de, hogy ne csak én meséljek, ti is mondjatok valamit!
-Hát... Annyira nincs sok mesélnivalónk. Amióta beindult a karrierünk, nemsokat vagyunk otthon a családunkkal.-mondta Kendall.
-Inkább csak ünnepekkor vagyunk együtt, mint a karácsony.-tette hozzá Logan.
-Óh... Értem. Hány óra lehet?
-Mindjárt 8.
-Akkor lehet megyek haza.-azzal felkeltem napozóhelyemről.
-Nem maradsz még?
-Nem hiszem.
-Kár. Beakartunk dobni a vízbe.-szórósan néztem rájuk.-Nyugi, csak vicc volt.
Reggel van. Laptopom pittyegésére keltem fel. Kikelek az ágyból, majd megnéztem miért pittyegett. Jött egy e-mail a rendezőtől. Ez állt benne:
"Kedves Katelyn Tarver!
Mellékletként elküldtem a teljes forgatókönyvet. Aminél ott szerepel, hogy "Katelyn:...", azt tanuld meg, mivel az a Te szöveged! A forgatás július 15-én kezdődik, a 4-es stúdióban, Hollywoodban, reggel 6:00-kor. Próbálj meg 5:00-ra beérni, hogy az öltözőben lehetőség legyen a sminkelésre, hajigazításra és természetesen az öltözésre. Szeretettel várunk. Josh Goldwin rendező" Olvasván tudatosult bennem mindaz, amit tegnap a parton a fiúkkal beszélgettünk. Hogy milyen híresnek lenni. Kissé féltem ettől, de ha már megkaptam a szerepet, akkor nincs megállás!-gondoltam. Mivel az idő jobb nem is lehetne, így elhatároztam, hogy ma a parton töltöm napomat napozással és úszkálással. Odaléptem szekrényemhez, kinyitottam és előkotortam a rózsaszín, fehér pöttyös bikinimet.
 
Pont, mint a sötétrózsaszín lenge nyári ruhámat, meg persze a lábujjközös papucsomat.
Kezembe vettem, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott felvettem fürdőruhám, majd rá a lenge nyári ruhát. Visszamentem kis szobámba, hogy megkeressem a strandtáskámat. Nagyon nehezen, 10 perc keresgélés után a szekrényem legalján sikerült ráakadnom, csak egy dolog rontotta el a kedvem. Az egész szekrényemet sikerült kipakolni. Miután mindent visszapakoltam, eltettem a táskába a törülközőmet és 2 liter barackos üdítőt. Beletettem továbbá a telefonom és a fülhallgatómat. Készen is vagyok.
Meg is érkeztem Los Angeles tengerpartjára. Nagyon kellemes hely. Megkerestem a számomra legmegfelelőbb napozó helyet, és már feküdtem is le, hogy napozzak. Fülhallgatómat belehelyeztem fülembe, kikerestem egy jó számot, ami ezúttal Nicki Minaj és David Guetta számára, a Turn Me On-ra esett a választás. 10 percig süttettem a hátam, majd mikor megfordultam, hogy hasam is érje napfény, megijedtem. Kendall állt ott.
-A szívbajt hozod rám!-szidtam meg bohókásan.
-Valahogy ez mindig sikerül.
-Hát igen. Pedig örülnék, ha ez a jövőben nem folytatódna!
-Nem ígérhetek semmit!
-Na mindegy, lehet, hogy hazamegyek, beszélnem kéne Tracey-vel.
-Ne menj el, tud várni!
-Lehet, de muszáj beszélnem vele.
-Nem hagyom, hogy hazamenj!
-Miért? Van valami, amit nem kéne látnom?
-Neeem.-mondta kissé elbizonytalanodva.
-Mi van otthon?-faggattam.
-Semmi!
-Rendben, este úgyis kiderítem!-mondtam, majd miközben napszemüvegem feltettem, gonosz kacajjal jeleztem, hogy előlem semmit nem lehet elrejteni.



3 megjegyzés: