A 16. fejezetnél nagyon el voltam keseredve, mivel már kb. másfél hete fent volt és egyetlen egy komment érkezett. A Twitter-emen olvashattátok, hogy ha nem jönnek a kommentek, törlöm a blogot. Azért jutottam erre az elhatározásra, mivel az előző fejezetekhez 8-10 komment is érkezett 1 hét alatt. Ha nem kommenteltek, nem kapok visszajelzést, csak 1-2 embertől, akkor semmi értelme tovább írnom, mert számomra az esik le, hogy Nektek, olvasóknak nem tetszik az írásom. Ha nem tetszik, akkor semmi értelme folytatnom.
Ezért úgy döntöttem, hogy Bius-hoz hasonlóan, én is bevezetek egy szabályt. 6 2-3 sor terjedelemű kommentet szeretnék kérni minimum minden fejezethez. Ha megint kb. 2 hét alatt egy komment jön, akkor értesítelek benneteket Twitter-en, hogy megmarad-e az oldal.
Ehhez a fejezethez remélem nem kell annyit kérlelnem a kommenteket. Kellemes olvasást!
Ezért úgy döntöttem, hogy Bius-hoz hasonlóan, én is bevezetek egy szabályt. 6 2-3 sor terjedelemű kommentet szeretnék kérni minimum minden fejezethez. Ha megint kb. 2 hét alatt egy komment jön, akkor értesítelek benneteket Twitter-en, hogy megmarad-e az oldal.
Ehhez a fejezethez remélem nem kell annyit kérlelnem a kommenteket. Kellemes olvasást!
*Katelyn szemszöge*
Mikor végre magamhoz tértem, felfigyeltem arra, hogy egy széken ülök és hozzá vagyok kötözve, nem túl erős csomókkal, amit a megfelelő pillanatban ki fogok tudok bontani. Ennek nagyon megörültem. Bár úgy csináltam, mintha nem tudnék kiszabadulni a kötél fogságából, megerősítve elrablóimnak azt a tényt, hogy tervük sikeres volt.
A raktárnak csak a közepe volt megvilágítva, a szélei teljesen sötétek maradtak. Ha valaki beállt volna az árnyékba, senki sem mondta volna meg, hogy valaki elrejtőződött a sötétben. Ekkor remek ötletem támadt. Ha a 3 fickó kimegy valahova, akkor simán ki tudom csomózni a kötelet és sikeres szökést hajtok végre. Ha valaki pedig jönne, akkor bebújok a sarokba. Nem ez volt legjobb ötletem, de az adott helyzetben egyszerűnek és nagyszerűnek tűnt.
Mikor végre magamhoz tértem, felfigyeltem arra, hogy egy széken ülök és hozzá vagyok kötözve, nem túl erős csomókkal, amit a megfelelő pillanatban ki fogok tudok bontani. Ennek nagyon megörültem. Bár úgy csináltam, mintha nem tudnék kiszabadulni a kötél fogságából, megerősítve elrablóimnak azt a tényt, hogy tervük sikeres volt.
A raktárnak csak a közepe volt megvilágítva, a szélei teljesen sötétek maradtak. Ha valaki beállt volna az árnyékba, senki sem mondta volna meg, hogy valaki elrejtőződött a sötétben. Ekkor remek ötletem támadt. Ha a 3 fickó kimegy valahova, akkor simán ki tudom csomózni a kötelet és sikeres szökést hajtok végre. Ha valaki pedig jönne, akkor bebújok a sarokba. Nem ez volt legjobb ötletem, de az adott helyzetben egyszerűnek és nagyszerűnek tűnt.
Hosszú idő után mindhárom férfi bent volt a raktárban. Felém közeledtek.
-Engedjenek el! Nem tarthatnak itt!-majd a büdös kendőt ismét arcomba nyomták. Talán azért, mert el akartak menni valahova, de nehogy megszökhessek. Remek, így nehéz lesz végrehajtani a tervet...
*Tracey szemszöge*
Az utat csendben tettük meg. Egyedül Kendall és a rendőrtiszt hangját hallgattuk, ahogy Kendall GPS-ként működött. Dave ült elől és csak meredten bámult kifelé. Kendall a sofőr mögött, vagyis a rendőrtiszt mögött ült. Középen én ültem és Dave mögött Diana. Ő is meredten bámult maga, csak annyi különbséggel, hogy ő sírdogált. Én hol a laptopon lévő térképet böngésztem tekintetemmel, hol kifelé bámultam a rendőr és Dave feje között.
Már 10 perce kocsikáztunk, amikor a szemben lévő sávban megpillantottam egy fekete furgont. Reménykedtem, hogy ez az, ami elrabolta Katelyn-t. Előrébb hajoltam, ami feltűnt mindenkinek.
-Te meg mit nézel?-kérdezte Kendall.
-Ha szerencsénk van...-ekkor megláttam a rendszámot.-K4LJ023! Ez az a furgon!-kiáltottam, amitől néhányan a fülüket fogták.
-Ez biztos?-kérdezte Dave, Diana és Kendall.
-100.000%. Álljunk meg!-majd az autó megállt. Kendall és én is kiszálltunk. Áttértünk a másik sávba, szembe Katelyn elrablóival. Azok persze fékeztek, így nem lett kórház a vége. A sofőr lehúzta az ablakot, és kikiabált:
-Húzzatok innen, sietnünk kell?
-Mégis hova?-vetettem oda a kérdést.
-Ahhoz semmi közöd! És most tűnjetek el onnan!
-Mert ha nem? Minket is elraboltok?-szállt be Kendall a "szócsatába". Erre értelmetlen fejet vágott, mint aki nem tudja, miről beszélünk.
-Nem emlékszel rám?
-Miért, ki vagy te?-erre láttam az arcán, hogy eszébe jutott ki vagyok. A rendőr is kiszállt, ahogy Dace és Diana is.
-Megkérem önöket, hogy szálljanak ki a járműből.
-Soha!
-Nehogy én ráncigáljam ki magát!-förmedtem rá.
-Ú, de megijedtem! Egy kislány fog kiráncigálni innen. Jaj, ne!-gúnyolódott. Több se kellett nekem. Már indultam volta, de Kendall elkapott, hogy ezt nem kéne, mert még megsérülök.
-Tudom, mit csinálok. Kapitány?-néztem a rendőrre.
-Csak saját felelősségre.
Kinyitottam az ajtót, megfogtam a fickó ruháját és egy határozott mozdulattal kirántottam. Erre a másik kettő is kiszállt.
-Engedjenek el! Nem tarthatnak itt!-majd a büdös kendőt ismét arcomba nyomták. Talán azért, mert el akartak menni valahova, de nehogy megszökhessek. Remek, így nehéz lesz végrehajtani a tervet...
*Tracey szemszöge*
Az utat csendben tettük meg. Egyedül Kendall és a rendőrtiszt hangját hallgattuk, ahogy Kendall GPS-ként működött. Dave ült elől és csak meredten bámult kifelé. Kendall a sofőr mögött, vagyis a rendőrtiszt mögött ült. Középen én ültem és Dave mögött Diana. Ő is meredten bámult maga, csak annyi különbséggel, hogy ő sírdogált. Én hol a laptopon lévő térképet böngésztem tekintetemmel, hol kifelé bámultam a rendőr és Dave feje között.
Már 10 perce kocsikáztunk, amikor a szemben lévő sávban megpillantottam egy fekete furgont. Reménykedtem, hogy ez az, ami elrabolta Katelyn-t. Előrébb hajoltam, ami feltűnt mindenkinek.
-Te meg mit nézel?-kérdezte Kendall.
-Ha szerencsénk van...-ekkor megláttam a rendszámot.-K4LJ023! Ez az a furgon!-kiáltottam, amitől néhányan a fülüket fogták.
-Ez biztos?-kérdezte Dave, Diana és Kendall.
-100.000%. Álljunk meg!-majd az autó megállt. Kendall és én is kiszálltunk. Áttértünk a másik sávba, szembe Katelyn elrablóival. Azok persze fékeztek, így nem lett kórház a vége. A sofőr lehúzta az ablakot, és kikiabált:
-Húzzatok innen, sietnünk kell?
-Mégis hova?-vetettem oda a kérdést.
-Ahhoz semmi közöd! És most tűnjetek el onnan!
-Mert ha nem? Minket is elraboltok?-szállt be Kendall a "szócsatába". Erre értelmetlen fejet vágott, mint aki nem tudja, miről beszélünk.
-Nem emlékszel rám?
-Miért, ki vagy te?-erre láttam az arcán, hogy eszébe jutott ki vagyok. A rendőr is kiszállt, ahogy Dace és Diana is.
-Megkérem önöket, hogy szálljanak ki a járműből.
-Soha!
-Nehogy én ráncigáljam ki magát!-förmedtem rá.
-Ú, de megijedtem! Egy kislány fog kiráncigálni innen. Jaj, ne!-gúnyolódott. Több se kellett nekem. Már indultam volta, de Kendall elkapott, hogy ezt nem kéne, mert még megsérülök.
-Tudom, mit csinálok. Kapitány?-néztem a rendőrre.
-Csak saját felelősségre.
Kinyitottam az ajtót, megfogtam a fickó ruháját és egy határozott mozdulattal kirántottam. Erre a másik kettő is kiszállt.
