1. fejezet - Új élet

Reggel korán keltem fel. Épp akkor, amikor a sulihoz szoktam. Ma van a nyári szünet első napja, így nem csodálkozom, hogy fél hét-kor fent voltam. 9 órakor kászálódtam ki az ágyból, akkor is csak azért, mert csörgött a iPhone-om. Tracey volt az. Megbeszéltük, hogy mindennap beszélünk vagy Facebook-on, Twitter-en, vagy épp MSN-en. Ma hívott, mert hallani szerette volna a hangom.
-Hogy vagy Katelyn? Milyen volt reggel arra a tudatra kelni, hogy vége a sulinak?
-Egész jó.-mondtam, majd Aput hallotam, amint felkiált nekem, menjek reggelizni, mert fontosat akar nekem mondani.-Tracey, most mennem kell, később hívlak.
-Oké, később.
Lementem, miközben magamra terítettem a köntösöm, és már a konyhában is voltam.
-Szia Apu-köszöntem, majd puszit nyomtam arcára.
-Szia Kincsem. Beszélnünk kell.
-De miről?-kíváncsiskodtam.
-Tudod, a munkám miatt állandóan úton leszek a nyáron. É nem szeretnélek magammal vinni, mivel alig látnánk egymást. Egész nap felvételt tartunk. Ráadásul, mivel anyádnál is rég voltál hosszú ideig, így nyáron odaköltözöl hozzá Los Angelesbe.
-HOGY MICSODA???-hüledeztem.
-Jól hallottad, a nyarat édesanyáddal töltöd.
-De vele se találkoznék többet, mint veled. Hiszen ő stylist!
-Ne aggódj, megismersz egy csomó híres és klassz embert! Most arra kérlek, hogy menj fel a szobádba és pakolj össze, két nap múlva indul a géped.-majd puszit nyomott homlokomra.
Felrohantam és már tárcsáztam is Tracey-t. Elmeséltem neki mindent.

Íme eljött a nap. Ma megyek Los Angelesbe. Felszálltam a gépre, és elfoglaltam helyem. Egy kalapos, napszemüveges srác mellé szólt a jegyem. Leültem, majd felém fordult, hogy lássa, ki is ül le mellé.
Út közben az iPhone-omon hallgattam a rádiót. Tökéletes, épp egy Big Time Rush szám ment, a City Is Ours.

Kedveltem a srácok zenéjét, habár ő magukat annyira sosem. Úgy gondoltam rájuk, mint egoista, öntelt fiúkra, akik szeretik azt, amit csinálnak. A zenélést. Két óra után megérkeztünk. 5 percnyi keresgélés után megtaláltam Anyut, aki már várt.

 

5 perc kocsikázás után megérkeztünk Anyu lakásához, bár inkább palotának lehetett hívni. Nagyon szép, rendezett kis kert volt a ház előtt. Bementünk, majd Anyu útbaigazított, hogy merre is van a szobám.

És íme, a szobám.

Pontosan úgy, ahogy 2 éve itt hagytam. Egy könnycsepp pergett végig arcomon. Megható volt.
-Szívem, majd elfelejtettem, mondani, hogy este egy fiúcsapat jön át ruhapróbára. Csinálnál egy kis rágcsálnivalót, amíg befejezem a ruhákat?
-Persze, és mire gondolsz?
-Mondjuk kókuszgolyó?
-Rendben. Van minden a konyhában?
-Igen. Köszönöm.